Az autó tavaszi felkészítésének menete

Ahogy közeledik a tavasz, melegszik az idő, a kedvünk is egyre jobb. Ez többek közt annak is köszönhető, hogy reggelente nem kell dideregve a szélvédőről kapargatnunk a jeget. Ugyanakkor az autót át kell nézetni, ezt azonban sokan elfelejtik.

Az autó tavaszi felkészítéséről ide kattintva tudhat meg bővebb információkat! A hideg időben összeszedett sáros latyakot csak kevesen távolítják el az autóról, leginkább azért, mert már pár perces autóút után is újra megjelenik a latyak az autón, így felesleges vesződésnek tűnhet. Holott nagyon fontos volna a télen összeszedett sarat és sót eltávolítani az autóról, mivel ennek hiányában megindul a karosszéria fémes elemein a rozsdásodás. Éppen ezért célszerű tavasszal ellátogatni egy autómosóba, hogy a tél nyomai eltűnjenek az autóról. A következő feladatra körülbelül áprilisban kell sort keríteni, mivel jellemzően ekkorra emelkedik a hőmérséklet hét Celsius fok felé. Ez a hőmérsékleti érték a téli és nyári gumiabroncsok működési hatásfokában vízválasztónak számít. Hét Celsius fok felett biztonságosan lehet közlekedni a nyári gumiabroncsokkal, ráadásul így attól sem kell tartani, hogy a téli szett roncsolódik.

A gumiabroncs cserét követően érdemes ellátogatni egy általunk megfelelőnek tartott autószervizbe és elvégeztetni az autó futómű beállításait. A téli utakon ugyanis könnyű belefutni számos kisebb-nagyobb kátyúba, ami nem tesz jót sem a futómű, sem pedig a lengéscsillapítók állapotának. Célszerű megnézni néhány alkatrészt ezenkívül. Például ellenőrizni kell a hűtőfolyadék állapotát és annak szintjét. A motorolajat is érdemes leellenőriztetni a biztonság kedvéért. Ezenkívül a fékek állapotát is jobb, ha leellenőrizteti. Bővebb információkért azt javaoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu weboldalra!