A kutya biléta mindig csak a legfontosabb információkat tartalmazza

Amikor kutyánknak csak a hűlt helyét találjuk, az az egyik leginkább kétségbeejtő helyzet, amivel szembesülnünk kell gazdiként, ezért aztán nagyon fontos, hogy már jó előre alaposan felkészüljünk erre az eshetőségre is. Ugyan kardinális megtenni mindent a szökés megakadályozása érdekében, de időnként még a legnagyobb erőfeszítés sem elegendő. Ilyenkor viszont döntő befolyással bír, mennyire voltunk előrelátók.

Tudniillik ha az állat nyakában van egy kutya biléta, akkor a befogását követően szinte biztosan értesítenek majd minket, így az eb rövid időn belül hazakerülhet. Erre a célra léteznek más, modernebb eszközök is, ám nem biztos, hogy jó ötlet csak ezekre támaszkodni. A bőr alá beültetett mikrochip leolvasásához ugyanis el kell juttatni az állatot orvoshoz, míg a GPS nyomkövetővel rendelkező megoldások hajlamosak a legrosszabbkor lemerülni, vagy épp tönkre menni. Ezért aztán mindig menjünk biztosra és legyen egy kutya biléta is a nyakörvön. A fém lapka nagyon nehezen sérül, elvesztésétől sem kell tartanunk, ráadásul az időjárás behatásainak is ellenáll.

A kifogástalan eredmény érdekében ugyanakkor legalább ilyen fontos az is, milyen feliratot tartalmaz a kutya biléta felülete. Ennek eldöntése komoly dilemmát jelenthet, hiszen elsőre akár a címünk, vagy épp az állat nevének felírása is jó ötletnek tűnhet. A gyakorlatban azonban ezek lényegtelen információk, tudniillik igen ritka, hogy valaki úgy be tudja fogni az állatot, hogy azt haza is szállítja hozzánk. A legfontosabb, hogy azonnal fel tudják velünk venni a kapcsolatot, ehhez pedig a valódi segítséget a telefonszámunk jelenti. Ezért a legbölcsebb, amit tehetünk, hogy a kutya biléta előlapjára kizárólag ezt az elérhetőségünket íratjuk fel, a lehető legnagyobb méretben. A hátlapra rákerülhetnek a további adatok, ám ha telefonon elérhetők vagyunk, az már szinte garantálja az állat sikeres hazakerülését.