Ipari kivitelezések során, építkezéseknél rengeteg esetben elengedhetetlen a nedvesség elleni védekezés, ráadásul számtalan olyan körülmény léphet fel, amikor ennek kardinális jelentősége van. Elég, ha csak a talajvíz beszivárgása okozta károkra gondolunk, hiszen egy alapozás esetében ez óriási kockázatot jelent. Szerencsére létezik megoldás, méghozzá egyszerűbb, mint azt gondolnánk.
A duzzadószalag ugyanis nem csak rendkívül könnyen applikálható, de egyben kiemelkedően költséghatékony is. Azonban ahhoz, hogy alkalmazásával hosszú távú eredményeket érhessünk el, néhány nagyon fontos alapszabályra kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Az egyik ilyen az új duzzadószalag állapota. Kiemelten fontos ellenőriznünk a sértetlen csomagolás meglétét, tudniillik amennyiben az anyagot még beépítés előtt nedvesség éri, akkor szigorúan tilos felhasználni, ugyanis nem látja majd el feladatát. Ha kétségeink támadnának, vagy azt látjuk, hogy a védőborítás nem teljesen makulátlan, akkor ne kockáztassunk, inkább ne használjuk fel a kiegészítőt.
Ugyancsak nagy figyelmet kell szentelni a duzzadószalag rögzítésére. Természetesen nem mindegy, milyen felhasználási területen dolgozunk, ám alapvetően kétféle megoldás áll a rendelkezésünkre. Az egyik a ragasztás. Ez kétségkívül egyszerűbb és gyorsabb, ám némiképp magasabb rizikóval jár. Tudniillik a kifogástalan tömítés érdekében elengedhetetlen, hogy a duzzadószalag, valamint az alap érintkezésénél a felület teljes mértékben mentes legyen a szennyeződésektől. Gyakorta ennek biztosítására nincs lehetőség, vagy túl sok energiát és időt venne igénybe. Ilyenkor mechanikai rögzítéssel kell megoldanunk a feladatot, például ráccsal. Amennyiben így határozunk, akkor ügyeljünk a megfelelő tágulási hézag biztosítására, ellenkező esetben a betonelemek megrepedését kockáztatjuk.