Mennyibe kerül a klíma telepítés? Amit az árak kapcsán tudni érdemes

Ahogy közelednek a nyári hónapok, az otthon megfelelő hűtése úgy válik sokak számára központi kérdéssé. Ezzel együtt a készülék ára és a telepítés költsége is kardinális téma. A többség egy konkrét árat szeretne maga előtt látni, azonban fontos megérteni, hogy a végső összeg számos tényezőtől függ, így minden esetben egyedi kalkulációra van szükség. Ahhoz, hogy átlássuk mi alakítja az árakat, nem árt pár dologgal tisztában lenni.

Klíma szerelés árak kapcsán minden szezon előtt, illetve a nyári időszakban is nagy az érdeklődés. Sokan igyekeznek legalább egy körülbelüli árat megtudni, azonban ez nem ilyen egyszerű. A klíma telepítésének egyik legfontosabb költségalakító kritériuma maga a telepítés bonyolultsága. Ha a szerelés viszonylag egyszerűen kivitelezhető, a beltéri és a kültéri egység egymáshoz közel helyezkedik el, akkor az kevesebb munkával és anyaggal jár, így a kiadások is alacsonyabbak. Ellenkező esetben, ha a munka összetett kialakítást igényel, például speciális rögzítési megoldást kell eszközölni vagy a két egység csak nagy távolságra helyezhető el egymástól, akkor a munkafolyamat is időigényesebbé és költségesebbé válik.

A munka bonyolultságát a helyszín adottságai szintén befolyásolják. A vastag falak, speciális építészeti megoldások szintén drágíthatják a beruházást. Sokszor nem csak a telepítési idő nő, hanem speciális technikák és eszközök bevetése is szükségessé válik. A végső költséget a felhasznált anyagok minősége és mennyisége is befolyásolja. Ahogy fentebb már említettük, az összetett munkafolyamat több anyagot igényel, ami a kiadásokon is meglátszik. A kábelezés hossza, a kondenzvíz elvezetésének módja, illetve a csövezés hossza mind olyan tényezők, amelyek hatással vannak az anyagiakra. Ahhoz, hogy a telepítés megvalósuljon a szakember különféle rögzítőelemeket és kiegészítőket alkalmazhat, amely egyrészt kulcsfontosságú a hosszú távú megbízhatóság tekintetében, másrészt a végső árat is befolyásolja.

Amellett, hogy a készülék beszerzésre és telepítésre kerül, a szakembernek is van egy munkadíja. Egy tapasztalt, nagy tudású klímaszerelő általában magasabb áron dolgozik, azonban a munkája magasabb minőséget is képvisel. Ha a gép szakszerűen van telepítve, akkor bízhatunk benne, hogy hosszú távon hatékonyan fog működni és valószínűleg nem egyhamar tapasztalunk meghibásodást. Emellett a garanciális feltételek is érvényesülnek.

Akkor mennyibe kerül a klíma telepítés?

A fentiekből jól kitűnik, hogy nem lehet hasraütésszerűen megállapítani egy fix árat. Habár az árajánlat kézhez vételekor talán elcsodálkozunk egy-egy magasabb összegen, azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a klíma beszerelése és alkalmazása hosszú távú befektetés, melynek előnyeit nap, mint nap élvezhetjük. Jobb nem spórolni a szakember tudásán vagy magán a készüléken, ugyanis idővel nagyon megbánhatjuk, ha ezeken akarunk pénzt megtakarítani.

A spórolás kockázata nem csupán anyagi jellegű lehet, mivel a rosszul megválasztott készülék rengeteg bosszúságot okozhat. Ha a szakemberek közül a legolcsóbbat választjuk, akinek rosszabb esetben megfelelő képesítése sincs vagy mi magunk akarjuk elvégezni a telepítést házi módszerekkel, akkor azzal szembesülhetünk, hogy elbukjuk a garanciát, mely a készülék meghibásodása esetén igencsak fájó tud lenni. Ezek után kijelenthető, hogy az olcsó klíma telepítés az igazán drága, így nem érdemes ezen spórolni, ha hosszú távon jót akarunk magunknak.