Soha nem voltak még ilyen öreg autók a magyar utakon

A szakértők folyamatosan figyelik a magyar gépjárművek állapotát, beleértve az életkorukat is. A statisztikákat megtekintve arra lehetünk figyelmesek, hogy az itthon forgalomban lévő autók átlagéletkora sosem volt annyira magas, mint napjainkban. Tizenöt év alatt több, mint öt éves növekedés figyelhető meg, vagyis az érték így 15,8 év.

A magyar gépjárművek átlagéletkora kapcsán ezen a linken olvashat bővebb információkat! A gépjárművek átlagéletkorán úgy lehetne segíteni, vagyis fiatalítani, ha a vásárlók új autókat vásárolnának. Ezt azonban a jelenlegi gazdasági helyzet nem igazán teszi lehetővé, így a többség kénytelen használt autó mellett dönteni. Országos szinten a legjobb eredmények 2006-2007 körül alakultak, amikor hazánkban egy-egy autó életkora átlagban tíz év alatt volt. Az ezt megelőző években is előfordult, hogy a vadiúj autók száma több, mint kettőszázezer volt. Ezt követően ez az arány jelentős romlásnak indult, méghozzá olyannyira, hogy 2010-ben csak negyvenhatezer új autót vásároltak. 2010 után emelkedés volt tapasztalható ezen a téren, azonban a 2019-es pandémia, illetve a gazdasági világjárvány megállította a számok emelkedését.

Ezzel egyidőben a gépjárművek átlagéletkora folyamatosan növekedett, ez a tendencia pedig folytatódni fog a jövőben a szakértők előrejelzése szerint. A szalonból megvásárolható autók ára folyamatosan növekszik, ami szintén nem segíti elő a helyzetet. A magas kamatok pedig a hitelfelvételtől is sokakat visszariasztanak, így általában ez az alternatíva sem jöhet szóba az autóvásárlás finanszírozására. Sajnos minél öregebb egy gépjármű, annál nagyobb eséllyel jelentkezik valamilyen műszaki probléma. Ha egy alkatrész meghibásodik, akkor valószínűleg egy hozzá kapcsolódó másik is megfog.