Magán nőgyógyász Debrecen városában várja a pácienseket

Szokták mondani, hogy az egészség a legnagyobb kincs, hát tegyünk érte, hogy hosszan megőrizhessük. Főleg a nők életében fontos, hogy kialakuljon egy bizonyos rendszer, amely alapján eljárnak az éves vizsgálatokra.

Magán nőgyógyász Debrecen városban 2002-óta várja a pácienseket. A magánrendelő megalapításának az alapelve arra alapult, hogy egy olyan helyet alakítsunk ki a páciensek számára, ahol nyugodt környezetben várhatják a vizsgálatot, amely amúgy is kellemetlennek. Az éves vizsgálatokat, akkor is el kell végezni, ha nem rendelkezik semmilyen panasszal, hiszen nagyon fontos, hogy ne hanyagolja el az ellenőrzéseket, melyek által továbbra is megőrizheti az egészséget. Az privát rendelőnkben folytatott rendelés nem egy futószalag jellegű dolog, mi nem rohanunk. Minden páciens számára biztosítunk egy előre egyeztet időpontot, így elkerülve a hosszas várakozást. A rendelőnkben minden szükséges vizsgálatot elvégezünk, amely alapján megállapíthatjuk az egészségének az állapotát.

A célunk, hogy minél több hölgy számára segítséget nyújtsunk. A hosszú tapasztalatnak köszönhetően, nagyon sok helyzetben részt vettem már, így számtalan nőgyógyászati problémát orvosoltam és több mint 3000 gyermeket segítettem a világra. Mivel a családom is népes, szám szerint 4 gyermekkel, 2 fiú és 2 kislánnyal rendelkezem, így tudom, hogy milyen csodálatos dolog a gyermekáldás, ám azt is, hogy mennyi vizsgálatra és ellenőrzésre van szükség a csoda megszületéséig. Sok nő kellemetlen és kiszolgáltatott helyzetben érzi magát a nőgyógyásznál, egy-egy vizsgálat alkalmával. Mi mindig arra törekszünk, hogy ezt az érzést elodázzuk és mindenki mosolyogva hagyja el a rendelőnket. Elérhetőségeink a +36 30 958 2421-es telefonszámon és az info@mamadoki.hu e-mail címen.

Vélemény, hozzászólás?