Az idei év első felében a hazai villamosenergia-piaci elemzések szerint már több tízmilliárd forintos veszteséget okozott a negatív árú órák számának drasztikus növekedése – ez pedig nem elszigetelt jelenség, hanem egy tartósan erősödő trend következménye.
Miközben a legtöbb vállalat számára ez egyszerű piaci hírként csapódik le, azok, akik energia tároló rendszer segítségével is termelnek vagy vásárolnak villamos energiát, ugyanebből a helyzetből komoly gazdasági előnyt kovácsolhatnak.
Miért kerül egyre gyakrabban nulla vagy negatív tartományba az áram ára?
A hazai naperőmű-kapacitás mára meghaladja a 8600 megawattot, ennek jelentős része azonban olyan támogatási vagy elszámolási rendszerben termel, amely piaci ártól függetlenül is betáplál a hálózatba – így csúcsidőszakban, tavaszi-nyári hétvégéken, alacsony fogyasztás mellett is folyamatosan nő a kínálat. Az eredmény: a néhány évvel ezelőtt még ritkaságnak számító negatív árú órák száma évről évre többszöröződik, miközben az esti csúcsidőszakban az árak továbbra is magasak maradnak.
A probléma, ami egyeseknek lehetőség
Azok a vállalatok, amelyeknek tőzsdei indexált villamosenergia-szerződésük van, elvileg pontosan ki tudnák használni ezt az áringadozást – a gyakorlatban azonban ehhez energiatárolási kapacitásra van szükség. Egy megfelelően méretezett energia tároló rendszer ugyanis képes:
- feltöltődni azokban az órákban, amikor a tőzsdei ár alacsony vagy negatív,
- a tárolt energiát a nap drágább, jellemzően esti csúcsidőszakában felhasználni,
- ezáltal a vállalat tényleges beszerzési átlagárát a zsinórár alá szorítani,
- mindezt akár saját naperőmű nélkül is, kizárólag a tőzsdei árkülönbségre építve.
Nem csak a nagyvállalatoknak éri meg
Bár az arbitrázs-alapú működés elsőre komplex energiakereskedelmi ismereteket feltételez, a gyakorlatban a rendszer üzemeltetését energiamenedzsment-szoftver (EMS) végzi, amely automatikusan reagál a tőzsdei árjelzésekre. A vállalatnak elsősorban a megfelelő méretű tároló kiválasztására és a szerződéses háttér (tőzsdei indexált villamosenergia-szerződés) rendezésére kell figyelnie – a napi kereskedési döntéseket a rendszer hozza meg.
PRT Energy: FoxESS G-Max tárolók a hazai piacon jóváhagyott inverterrel
A PRT Energy FoxESS certifikált telepítőként és kereskedőként olyan energia tároló rendszereket kínál, amelyek Magyarországon DSO által jóváhagyott inverterrel kerülnek integrálásra, és amelyek AC csatolt kialakításban bármely meglévő naperőmű mellé, de önállóan is telepíthetők. A rendszerek méretezése szimulációs támogatással történik, így már a beruházás előtt látható, mekkora tárolási kapacitás szükséges az adott vállalat fogyasztási és energiakereskedelmi profiljához.